Oldalak

2013. február 19.

Szerettük Tihanyt

2002-ben kezdtünk el foltvarró hétvégéket szervezni Tihanyban, a Képzőművészeti Egyetem Művésztelepén. Kezdeti szándékaink szerint a csoportunkkal szorosabb kapcsolatot ápoló foltvarrókat szerettük volna vendégül látni, viszonozni a korábbi meghívásokat.
A kezdeti 30 körüli létszám aztán megemelkedett, hamarosan a Művésztelep összes helyiségét mi foglaltuk el. A gyönyörű helyszín és a zsúfolt program sokakat vonzott, sajnos sok jelentkezőt el is kellett utasítanunk.

Évről-évre valamit mindig újítottunk, igyekeztünk meglepetésekkel szolgálni. Így került sor irodalmi műsorra, jógára, kirándulásokra, táncházra, reggeli tornákra és piacozásra. Hívtunk meg színtanácsadót és hívtak vendégül bennünket langalló-sütésre.
Az első néhány próbálkozás után a Szabadidőparknál táboroztunk le, itt bonyolítottuk a meleg étkezéséket, a többség megelégedésére.
Minden évben belépő blokkot kértünk a résztvevőktől, talán a legkedvesebbek a tihanyi képek, de elláttuk ülőpárnával a szállásunk összes székét is, több gyűjteményt ajándékoztunk a tihanyi iskolának is.

 Dolányi Anna is sokszor elfogadta meghívásunkat, diavetítést, előadást tartott az érdeklődőknek.
Helyben megvásárolhattuk a szükséges kellékeket a varráshoz, csak a bőség zavarával kellett megküzdeni.

Minden évben tomboláztunk, nagyon színvonalas ajándéktárgyak kerültek kisorsolásra.

2005-től táskák is készültek, úgy tudjuk, tulajdonosaik azóta is őrzik őket. Apró ajándékokkal is megleptük egymást.
Tanultunk számtalan technikát egymástól és meghívott oktatóktól, lestünk el ezernyi ötletet a közös varrások alkalmával. Barátságok szövődtek, régi ismerősök nálunk adtak találkát egymásnak,a tihanyi hétvége nyitotta a "foltvarrós szezont".
Azonban az árak évről-évre emelkedtek, lassan elérték a "lélektani határt", sok fejtörés után úgy döntöttünk, idén már nem rendezünk Tihanyban találkozót.

Igen, szerettük Tihanyt...

8 megjegyzés:

szizsu írta...

Örülök, hogy még részese lehettem ennek a nagyon jó hangulatú és rendkívül kellemes környezetben megrendezett színvonalas varrástudományos találkozónak. Sajnálom, hogy idén nem szervezitek meg, de talán lesz még lehetőség, hogy a régi "diákok" mégis találkozzanak és varrhassanak együtt. SZÉP VOLT LÁNYOK !!!

Tűzikék Foltmozaik Műhely írta...

Köszönjük Zsuzsa! Reméljük mi is, hogy még lesz lehetőség...

Linda írta...

Kedves Márti! Kedves Tüzikés Foltos Barátnők!
Köszönöm, hogy sok éven át részese lehettem az évi első foltvarrós találkozónak! Taníthattam, tanulhattam! :) Köszönöm!
Sopronból Melinda

Linda írta...

Kedves Márti! Kedves Tűzikék! Köszönöm, hogy résztvevő lehettem, taníthattam, tanulhattam! :)
Jó volt az év első táborában résztvevő lenni!
Sopronból Melinda

Emy írta...

Kedves Tűzikék!

Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem és a szívem vérzik, amiért a táborotokról a jövőben már csak nosztalgiázhatunk. A magyar foltvarrós palettánkról ezzel elveszett egy gyöngyszem!! Köszönjük nektek és személy szerint reménykedem abban, hogy újra éled a táborotok!
Orbán Emy

Adél írta...

Kedves Tűzikék!
Nagyon kedves emlékeket őrzök a Tihany-i hétvégékről.Életem első foltvarró tábora volt.
Minden évben nagyon vártam a táborra hívó leveleteket.Csodálkoztam is ,hogy az idén még nem érkezett meg.
Nagyon fog hiányozni Tihany.Nekem minden évben ott kezdődött a TAVASZ.
További szép munkákat kívánok remélve,hogy hamarosan találkozunk.
Adél

pillimolli írta...

Kedves Lányok!

Én is nagyon szomorú voltam, mikor hallottam, hogy idén nem lesz tábor, mindig nagyon vártam ezt a hétvégét Orsival együtt,ezzel indult az évünk, a feltöltődésünk és egyáltalán ...minden. Köszönöm, hogy ,ha nem is az összesen (sajnos)de ott lehettem pár évig veletek, mert nagyon jó volt minden perce. Sajnálom de reménykedem, hogy egyszer még lesz Tihany Veletek!!!

borcsamama írta...

Kedves Tűzikék!

Úgy látom, hozzám elég késve jutott el a szomorú hír, vagyis hogy nem lesz több varrós hétvége Tihanyban. Néhány évet én is eltöltöttem ott Veletek, többnyire tanítottam is és tanultam is, mindig nagyon jól éreztem magam, élveztem minden percét.
Nagyon sajnálom hogy így alakult, annak ellenére, hogy már vagy három éve nem tudtam részt venni.
Köszönöm Nektek a sok kellemes órát, a sok ötletet!
Bízom benne, hogy találkozunk mi még Tihanyban!
Mindig szeretettel gondolok Rátok Borcsa